Rektor úr a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át

2014.08.18.
Ft. Prof. DDr. Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem.

A Magyar Tudományos Akadémia előterjesztésére három kutató vehetett át állami kitüntetést a Pesti Vigadóban Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. Tomcsányi Pál akadémikus a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal, Kövesné Gilicze Éva és Szuromi Szabolcs – mindketten az MTA doktorai – a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetésben részesült.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy – szem előtt tartva az állam és egyház elválasztásának alkotmányos elveit – aktívan közreműködhettem a rendszerváltás utáni, folyamatosan fejlődő hazai felsőoktatás minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásában, beleértve a szövegszerű tervezetek előkészítését is – fogalmazott Szuromi Szabolcs, az MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, aki a magyar egyházi felsőoktatás színvonalának hazai és nemzetközi elismertetéséért, valamint a kánonjog területén végzett kimagasló tudományos tevékenységéért a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. A 2006 és 2011 között a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Plénum tagjaként és a Hittudományi Bizottság elnökeként, azóta pedig a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagjaként az egyházi intézményeket képviselő tudós szűkebb kutatási területéről elmondta: meghatározó eredménynek tartja a nyitott mű, a folyamatosan fejlődő szöveg elméletének alkalmazását a 12. század közepe előtti kánonjogi kéziratok paleográfiai, kodikológiai és összehasonlító szövegkritikai vizsgálatában, valamint eredeti kontextusuk rekonstrukciójában. A széles körű, tekintélyes nemzetközi hátterű kutatási program új, egyedülálló középkori kánonjog-történeti kutatócentrum létrehozásának lehetőségét teremtette meg Budapesten, „amelyet 2013-tól van alkalmam vezetni a legkiemelkedőbb nemzetközi kutatógárdával" – zárta szavait Szuromi Szabolcs.

Forrás: http://mta.hu/mta_hirei/allami-kituntetesek-a-nemzeti-unnep-alkalmabol-134870/

Események

21.
2025. júl.
JAK
Jogászi eskütétel és diplomaátadók (jogász, igig, MBA)
Díszterem
22.
2025. júl.
JAK
Deák Ferenc Intézet Oklevélátadó
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
29.
2025. aug.
JAK
Centre and Periphery: The Jurists of Rome-78e Colloque international de la SIHDA
Council room
09.
2025. szept.
JAK
A plébániára vonatkozó egyházfegyelem fejlődése
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
További események
szechenyi-img-alt