Riczkó Gabriella hallgatónk

2020.07.07.
Bemutatjuk a 2020. tavaszi Sienai Szent Bernardin ösztöndíjasainkat

Miért pont ezt a sportágat választotta? Mit szeret ebben a legjobban?

Kezdetben szertornáztam, RSG-ztem illetve teniszeztem, de ezek a sportágak nem ejtettek rabul, mindig is jobban tetszettek a csapatsportok, ahol a csapattagok együtt játszanak egy célért. Ezért is választottam a röplabdát, mert itt minden sikert együtt élünk meg, és ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt elterveztük abban az esetben is együtt tudjuk vígasztalni egymást.

Minden pont után megöleljük egymást és minden játékosra szükség van ahhoz, hogy pontot tudjunk szerezni.

Itt nem csak az erős ütések számítanak, hanem okos megoldásokkal is ugyanolyan pontot lehet szerezni, talán ezt szeretem a legjobban ebben a sportágban.

Mi a legnagyobb eredmény, amit elért a sportolásában?

Egyértelműen a 2019-es egyetemi világbajnokság, ahol 4.helyezést értünk el, 5 ponttal lecsúszva a dobogóról.

 

Mi a legkedvesebb élménye a JÁK-on?

Nagyon örülök annak, hogy új barátokat szerezhettem illetve, annak is, hogy

itt mindenki segítőkész, bárkinek bármilyen problémája van.

 

Tanul-e valamit a sport által, amit a jogi területen is tud hasznosítani?

A kitartás és a koncentráció a két legfontosabb dolog amit a sport tanított nekem. Véleményem szerint ezek nagyban segítik a tanulmányaimat.

 

Mi a legnagyobb nehézség, amit sikerült leküzdeni a sport és a tanulmányai összeegyeztetése során?

Az idő a legnagyobb nehézség. Sajnos nem egyszerű az összes edzést bevállalni plusz a hétvégéimet is a meccseknek szentelni.



Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
17.
2026. ápr.
JAK
Kari TDK
Gy107, Gy301, E3 előadó
További események
szechenyi-img-alt