Sportösztöndíj - Pácz Péter

2023.03.09.
Pácz Péter jogász hallgató tanulmányai mellett az Egyetemi futsal csapatot erősíti.

Pácz Péter az őszi félév Sienai Szent Bernardin Sportösztöndíj egyik nyertese, szívből gratulálunk!

„A napi tanulás mellett szüksége van az embernek mozgásra, hogy ne csak az elméje, hanem a teste is kellően elfáradjon."

  • Mióta űzi az adott sportágat?

2019-ben csatlakoztam gólyaként egyetemünk futsal csapatához, magát a labdarúgást, ideértve a futsalt is kisgyermek korom óta űzöm, az évek során különböző szinteket megjárva sportágon belül.

  • Mi a legemlékezetesebb élménye az adott sporttal kapcsolatban?

A legemlékezetesebb élményem az egyetemi futsallal kapcsolatban a 2022 márciusában megrendezett KEK (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája) során elért kiemelkedő szereplés, ami egy top 4-es eredményben csúcsosodott ki, kicsivel lemaradva dobogóról. Ezen kívül a 2022 októberében megrendezett III. Jurista Kupán elért II. helyezés.

  • Mi az, amit kevesen tudnak erről a sportágról?

Amit kevesen tudhatnak erről a sportágról, az a szükséges koncentráció a meccsek minden pillanatában, hiszen a kisebb pályaméret végett, a legkisebb rövidzárlat is egy gyors bekapott gólként jelentkezhet.

  • Miben segít a sport tanulmányai során?

A sport a tanulmányaim során nagyon hasznos szerepet tölt be, a napi tanulás mellett szüksége van az embernek mozgásra, hogy ne csak az elméje, hanem a teste is kellően elfáradjon, addig is kieresztve a tanulás gőzét.

  • Milyen érzés a Pázmány színeiben részt venni egy sporteseményen?

Csodálatos érzés a Pázmány színeiben sportolni, egyetemi éveim során életre szóló emlékekre és barátokra tettem szert a Pázmány Futsal csapatán keresztül.

Események

28.
2026. márc.
JAK
Intenzív emelt szintű érettségire felkészítő tábor; magyar nyelv és irodalom, történelem
1088 Budapest, Szentkirályi utca 28.
09.
2026. ápr.
JAK
13rd Unfair Commercial Practices Conference
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. ápr.
JAK
A Zlinszky János Szakkollégium Civilisztika Szakirányának workshopja
Dékáni Tanácsterem
16.
2026. ápr.
JAK
Dr. Ganczer Mónika habilitációs eljárás
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
16.
2026. ápr.
JAK
A gazdasági bűncselekmények
Gy. 201
16.
2026. ápr.
JAK
PPKE - JÁK Tavaszi Gólyabál
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Díszterem
További események
szechenyi-img-alt