SCHANDA BALÁZS: Állami egyházjog Vallásszabadság és vallási közösségek a mai magyar jogban

2013.02.27.
SCHANDA BALÁZS: Állami egyházjog Vallásszabadság és vallási közösségek a mai magyar jogban; Pázmány Press, ISBN 978-963-361-886-8

Több mint két évtized telt el a rendszerváltozás, az alkotmányos, demokratikus jogállam létrejötte és a vallásszabadság helyreállítása óta. A vallásszabadság érvényesülésének feltételrendszerében, az állam-egyház viszonyban a stabilitás jelei mellett az elmúlt években lényeges változások is bekövetkeztek.

Az elmúlt évtized újdonsága az is, hogy a nyugati világban is egyre jobban tudatosul a vallási kérdések súlya, civilizációt és kultúrát meghatározó hatása: a globalizált világot nem az elvallástalanodás jellemzi.

Az elmúlt időben a vallásszabadsággal, az állam-egyház viszonnyal kapcsolatban számos értékes mű született, melyek egyrészt elméleti kérdéseket, másrészt különböző gyakorlati kérdéseket tárgyalnak. A jelen kötet az oktatási szempontok szem előtt artása mellett arra törekszik, hogy a mai magyar állami egyházjogról átfogó képet adjon, ekként a legutóbb 2003-ban megjelent „Magyar állami egyházjog" című kötet második kiadásának átdolgozása.

Események

20.
2026. júl.
JAK
Diplomaátadó ünnepség
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
31.
2026. aug.
JAK
Gólyatábor 2026
Mezőkövesd
További események
szechenyi-img-alt