Történeti áttekintés 2.

2012.10.11.
Karunk alapítása

II. Karunk alapítása

Alapelvek, célok az alapításkor

Magyarországon a rendszerváltozás után fokozódó kereslet jelentkezett jogászok iránt, hiszen a jogállam felépítéséhez a korábbinál jelentősebb számú jól képzett, jogot végzett szakember szükséges.

Az 1995-ben létrehozott Jog- és Államtudományi Kar fő célja a jogállam felépítésén munkálkodó keresztény szellemiségű, jogot végzett szakemberek kibocsátása a társadalom legkülönbözőbb területeire.

A megalakításkor fontos szempont volt az is, hogy olyan jogi kar jöjjön létre, amely szakít a korábbi képzési rendszerrel és az európai jogállamok hagyományaihoz tér vissza. Nemcsak azt oktatjuk, amire most van szükség, hanem a következő fél évszázadra tekintünk előre.

A Kar az első évben egy - a fővárosban újra működő - apácazárda ebédlőjében és néhány szobájában vendégeskedett. Amikor a Magyar Katolikus Püspöki Kar visszakapta a Szent István Társulat egykori székházát, a Szentkirályi utca 28-30. számú épületegyüttest, azonnal felmerült a gondolat, hogy a Jog- és Államtudományi Kar itt méltó elhelyezést kaphat. Így került a Kar a Szentkirályi utcába és egyezett meg a Szent István Társulattal az épület használatában. A Kar ma a Szentkirályi u. 28-30. szám alatt található épület jó része, továbbá a későbbiekben megvásárolt szomszédos épület (Szentkirályi u. 26.) nagy része felett is rendelkezik.

Események

28.
2026. ápr.
JAK
Dr. Halász Zsolt habilitációs eljárásának tantárgyi előadása
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
28.
2026. ápr.
JAK
Global Talks
Online esemény, Gy205
07.
2026. máj.
JAK
Vagyonkezelés az állam és a katolikus egyház jogrendszerének határterületén 
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
14.
2026. máj.
JAK
Férfinek és nőnek teremtette" - Querelle des femmes
Dékáni Tanácsterem
28.
2026. máj.
JAK
Intellectual Property and the European Union - Trends and Perspectives
Szent II. János Pál pápa terem (Díszterem)
További események
szechenyi-img-alt