Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A tantárgy célkitűzése a jogászi-igazgatási munkában való technológia elméleti és gyakorlati hatásainak bemutatása. Célunk, hogy a hallgatók készség szinten tudjanak tájékozódni a digitális technológia jogi környezetében, ismerjék az állam digitális transzformációjának elméleti és gyakorlati kérdéseit, úgy, mint az eljárásjogi hatásokat, adatpolitika és adatvédelem vonatkozásait, az elektronikus közszolgáltatások rendszerét.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
-
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A tantárgy felvázolja az informatika és az információs társadalomhoz kapcsolódó területeken felmerülő egyes jogi kérdéseket. Az első félévi tanrendje az informatikai alapokat fogja át (internet, hálózatok, szövegszerkesztés stb.), majd pedig a számítógépes bűnözésről nyújt átfogó képet. A tantárgy küldetésének tekinti, hogy az általános ismereteken túl, jól hasznosítható információkat, tanácsokat adjon a hallgatók számára tájékoztatva őket az informatikával, internettel összefüggő jogaik, illetve kötelezettségeik tekintetében.
Nem tartozik gyakorlat a tárgyhoz, azonban a közigazgatási jog alapvető jogintézményeit gyakorlatból vett példákkal mutatjuk be. Az előadás elméleti tételeket dolgoz fel és a strukturált gondolkodást készíti elő. A tananyag a közismeretből vagy hatósági, bírósági gyakorlatból vett példákkal szemléltethető.
Az értékelés kritériuma:
Az eredményes szóbeli vizsga feltétele a jogszabályok pontos ismerete és azok elméleti hátterének, összefüggéseinek bemutatása. Célunk a tárgyi tudás felmérése mellett a logikus gondolkodás készségének értékelése is.
Az alkalmazott oktatási módszerek:
Hagyományos frontális előadás, elsősorban elméleti ismeretek átadása, prezentációk alkalmazásával.
Kötelező irodalom:
Christián László (szerk.): Az információs társadalom jogi vetületei - Alkalmazott jogi informatika, Szent István Társulat, Budapest, 2013. (átdolgozott kiadás)
Ajánlott irodalom:
Budai Balázs–Gerencsér Balázs Szabolcs–Veszprémi Bernadett: A digitális kor hazai közigazgatási specifikumai. Dialog Campus, 2018.
A tantárgy hozzájárulása a Képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kompetenciaelemek elsajátításához:
- tudása: T1, T6, T13
- képességei: K1, K2, K4, K5, K6, K8, K10
- attitűdje: A3, A5, A8
- autonómiája és felelőssége: F1, F2, F4
Tantárgy oktatója:
- dr. Aczél-Partos Adrienn
- Dr. Christián László
- Dr. Sántha György