Tantárgy adatlapja
A tanegység célja:
A stúdium célja bevezetést nyújtani angol nyelven a dologi jog rendszerébe és központi kérdéseibe, fókuszálva ennek során a magyar jog mellett a főbb európai jogrendszerek megoldásaira, úgy, mint a francia, olasz, német, holland jogra, valamint a skandináv megközelítés esetében a svéd jogra és a common law megközelítése esetében Anglia és Wales jogára. Ennek során az ún. Közös referenciakeret tudományos tervezetének („DCFR” – Draft Common Frame of Reference) vonatkozó modellszabályait is referenciaalapként szolgálnak. A tanegység elsősorban a dologi jog központi kérdéseibe európai perspektívából szemlélve bevezetést nyújtani többek között a magyar nyelvet nem beszélő európai hallgatók számára is, a jogösszehasonlítás módszereinek felhasználásával.
A tanegység tartalma:
1. A tanegység során alkalmazott módszer ismertetése; a dologi jogot érintő nemzetközi szerződések és uniós jogalkotás
2. A dologi jog tanegység által lefedett területének meghatározása; a dologi jog helye a magánjogon belül: a dologi jog felfogása és az általa szabályozott kérdések a kontinentális jogrendszerek valamint a common law szemszögéből; ún. dologi jogi alapelvek azonosítása
3.
A dologi jogok és kötelmi jogosultságok elméleti háttere; a dologi hatály és esetleges fokozatai
4. A dologi jogok tárgyainak és az egyes dologi jogoknak összehasonlító jogi áttekintése a kontinentális jogok és a common law kontextusában: a dolog fogalma, ingó –ingatlan megkülönbözetése, egyéb tárgyak; ingókon, ingatlanokon és egyéb tárgyakon fennálló dologi jogok
5. A tulajdonjog és viszonya az egyéb dologi joghoz; a korlátolt dologi jog kategóriája a kontinentális jogrendszerekben és ennek elméleti háttere; az egyes dologi jogok egymáshoz való viszonya a common law-ban
6. A dologi jogok védelme a kontinentális jogrendszerekben és a common law-ban: a birtok és birtokvédelem; a tulajdonjog védelme és a tulajdonvédelem határai (pl. elévülés, a dolog elvesztése, megsemmisülése, stb.)
7. A tulajdonjog és más dologi jogok megszerzése az átruházás esetén kívül (egyesülés, vegyülés, feldolgozás, elbirtoklás, létrehozás megállapodás útján, létrehozás a törvény erejénél fogva, stb.)
8. A tulajdonjog és más dologi jogok megszerzése átruházás útján (a tulajdonátruházás
rendszerei ingókra és ingatlanokra nézve; az átruházás meghiúsulása esetén alkalmazandó következmények)
9. Nyilvántartások, lajstromok és dologi jog: nyilvántartás modellek, ingatlan-nyilvántartás, lajstromok, egyes dologi jogok nyilvántartása, pl. dologi hitelbiztosítékok
10. A dologi jogok megszűnése: a dolog megsemmisülése; felhagyás; egyéb megszűnési okok
11. Dologi hitelbiztosítékok a kontinentális jogrendszerekben és a common law-ban: típusok, tárgyai, megalapítása és érvényesítése
12. Kezelői pozíciók (vagyonkezelés): Trust, Treuhand, Fiducie
irodalomjegyzék:
- Van Erp, Sjef and Akkermans, Bram (eds.): Ius Commune Casebooks for the Common Law of Europe; Cases, Materials and Text on National, Supranational and International Property Law, Oxford 2012. (www.casebooks.eu/propertylaw)
- Von Bar, Christian and Clive, Eric (eds.) - (prepared by Study Group on a European Civil Code/Research Group on EC Private Law (Acquis Group)): Draft Common Frame of Reference (DCFR). Full Edition (vol. 5.). Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law, Munich 2009.
3. Német nyelven: von Bar, Christian: Gemeineuropäisches Sachenrecht, Bd. I; München 2015
Magyar dologi jogra vonatkozóan angol nyelven
- Harmathy, Attila (ed.): Introduction to Hungarian Law, The Hague 1998, pp 81-90 and pp 95-134.
- Szilágyi, Ferenc: National Report on the Transfer of Movables in Hungary, in: Faber, Wolfgang/Lurger, Brigitta (eds.): National Reports on the Transfer of Movables in Europe. Volume 3: Germany, Greece, Lithuania, Hungary, Munich 2011, pp 409-701.
- Szilágyi, Ferenc: Wind Power under Hungarian Private Law, in European Review of Private Law, 2013/1, pp 371-386.