Tantárgy adatlapja
Oktatás célja:
Bár az egészségügy területén vált honossá, a mai értelemben vett compliance fogalom az angolszász jogi terminológiának a 20. században kezdődő átvételével kezdte meg térnyerését legelőször az Egyesült Államokban. A rohamos sebességgel történő terjedésének következménye, hogy a compliance mára már egy igencsak szektorspecifikus területté nőtte ki magát a világban.
A speciálkollégium célja, hogy betekintést nyújtson a hallgatóknak a compliance-be, azon belül is a compliance három alapvető területének egyikébe: a pénzügyi és adójogi compliance-be. Az alapkérdések és fogalmak lefektetését követően gyakorlatorientáltan, példákon keresztül vitatjuk meg a „megfelelőség” alapvető (jog)forrásait, azok gyakorlati érvényesülését illetőleg esetleges hiányosságait, nehézségeit a legfontosabb területeken (bank szektor, nagy vállalatok).
Áttekintjük a compliance kialakulásától kezdődően, a nemzetközi és európai adójogi ismereteken keresztül, az egyes vállalatok/bankok megfelelő kultúráját, módszereit, amely mellett külön hangsúlyt fektetünk az offshore cégek jelenlétében rejlő adójogi szempontból felmerülő érdekességekre, adójogi konfliktusra, melynek feloldására (is) segítségül hívhatjuk az adójogi compliance tudásunkat.
A kurzus kiemelten hasznos ismereteket adhat olyan hallgatóknak, akik a tanulmányaikat követően (vagy akár azzal párhuzamosan) compliance területen terveznek foglalkozni, elhelyezkedni. Az óra továbbá segíthet elsajátítani, hogy a vállalati kultúra részét képező compliance gyakorlatban történő érvényesülésekor mely tényezők elengedhetetlenek, elhanyagolhatatlanok.
- Bevezetés a compliance alapkérdéseibe
- A compliance fogalmának mai értelmezése
- Hard compliance- Soft compliance határvonalai
- Nemzetközi adójogi alapok és jogforrásai
- Adójogi konfliktusok és feloldásuk különböző módjai
- Az o
ffshore, és az offshore-ozás legalitásának és illegalitásának elhatárolása
- Pénzügyi és adójogi compliance elméleti alapvetései
- A banki compliance és annak közvetlen hatáskörébe tartozó témakörök
- Gazdasági szankciók, annak típusai és hatásai (különös tekintettel a pénzügyi szankciókra)
- A bankszektort érintő aktuális intézkedések az egyes szankciók (háború) tükrében
- Pénzügyi és adójogi compliance a gyakorlatban, gyakorlati példák
Tantárgy tartalma:
Számonkérési és értékelési rendszere:
Aktív órai közreműködés, illetve beadandó házi dolgozat.
Irodalom:
A tananyag részét az órán elhangzottak képezik.
Ajánlott irodalom:
Jacsó Judit: A compliance fogalmáról és szerepéről a gazdasági életben, Miskolci Jogi Szemle, 2019/1. Különszám. https://www.mjsz.uni-miskolc.hu/files/8169/11_jacsojudit.pdf
Erdős Éva: Nemzetközi, illetve európai adójogi konfliktusok és kezelésének módjai. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica Tomus XXV/1. Miskolc University Press, 2007. 267-289. o.
="MsoNormal" style="background-color:#FFFFFF;font-family:Calibri;line-height:106%;margin-bottom:13px;margin-left:0px;text-align:justify;">
Brother Layman: Az offshore halála, Harmadik, módosított, e-könyv (ebook/ibook) kiadás, 2011. december
A compliance szerepe a közösségi értékek és érdekek védelmében - Elmélet és gyakorlat
Kocziszky György - Kardkovács Kolos, AKADÉMIAI KIADÓ online megjelenés éve:2020
Bankmenedzsment banküzemtan, szerkesztette: Kovács Levente/Marsi Erika, Magyar Bankszövetség, Budapest, 2018