Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A kurzus célja, hogy a hallgatók számára általános áttekintést nyújtson a nemperes eljárásokról és azok európai vonatkozásairól.
Az előadások keretében az elméleti alapokon túl a tételes jog rendszerszemléletű oktatására kerül sor, amely képessé teszi a hallgatókat arra, hogy a gyorsan változó jogszabályi környezetben is képesek legyenek arra, hogy megértsék egy-egy jogintézmény lényegét és egymáshoz való viszonyát. Mivel a tárgyhoz gyakorlat nem kapcsolódik, így az előadások keretében valósul meg a gyakorlati ismeretek közvetítése is, ami képessé teszi a hallgatókat a tételes jogi szabályok alkalmazására is.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
Polgári nemperes eljárások sajátosságai, a perjogi intézményekkel együtt tárgyalt nemperes eljárások, regisztrációs eljárások, bírósági letét, a személyállapottal kapcsolatos nemperes eljárások. A fizetési meghagyásos eljárás, az európai fizetési meghagyásos eljárás, hagyatéki eljárás, közjegyzői okirat szerkesztése, a közjegyző által lefolytatott előzetes bizonyítás, egyéb közjegyzői eljárások. Európai öröklési rendelet.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
Az elméleti órákhoz nem kapcsolódnak gyakorlatok. Így az előadás keretében a hallgatókkal jogesetek kerülnek feldolgozásra.
Az értékelés kritériuma:
A hallgatóktól elvárt az órákon való aktív részvétel.
A szóbeli kollokvium során a hallgatók tételt húznak, amelynek kidolgozására kb. 10-15 perc időt kapnak. A tételben szereplő téma önálló kidolgozása és előadás után kérdéseket kapnak a tananyag további részéből.
Az alkalmazott oktatási módszerek:
Elméleti kurzus (előadások): hagyományos (frontális) előadás, Power Point prezentációval, vitákkal és interaktív elemekkel, megbeszélés, magyarázat.
Kapcsolódó gyakorlati kurzus nincs.
Kötelező irodalom:
- Harsági Viktória (szerk.): Polgári nemperes eljárások. [ISBN 9789633084380] Pázmány Press, Budapest, 2022
- Kengyel Miklós – Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest 2009. ISBN ISBN 978 963 276 045 2
- Molnár István: Nemzetközi polgári eljárásjog. Patrocinium, Budapest, 2023, ISBN 9789634133919
Ajánlott irodalom:
- Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga. Bp, 2010. 1147. p. ISBN:9789632841168
- Gombos Katalin: A jog érvényesítésének térsége. Wolters Kluwer, Budapest, 2020, ISBN 9789632959702
- Molnár István: Nemzetközi polgári eljárásjog. Patrocinium, Budapest, 2023, ISBN 9789634133919
A tantárgy hozzájárulása a Képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kompetenciaelemek elsajátításához:
- tudása: T1, T2, T3, T7, T10, T12, T14
- képességei: K1, K2, K3, K4, K5, K6
- attitűdje: A1, A3, A4, A8
- autonómiája és felelőssége: F1, F2, F3
Tantárgy oktatója:
Prof Dr. Harsági Viktória (PhD)