Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A nemzeti/alkotmányos identitás kérdése a mai európai diskurzus központi kérdésévé vált. Az identitást mélyen meghatározzák vallási gyökerei, ami a vallásszabadság határkérdésein túlmenő reflexiót igényel.
Az Európai Unió alkotmányos szerződésének preambuluma körül kialakult vita, majd a migrációs válság látványos módon szembesítette Európát azzal, hogy a vallás történelemformáló szerepe ma sem csak más földrészekre igaz. Kultúránk alapjainak tisztázása nélkül nem tudunk világos integrációs javaslatot sem tenni. Paradox módon az önazonosság igényének erősödése a társadalom szekularizációjával egyidejűleg érvényesül. A tárgy részben a vallásszabadság olyan határkérdéseit mutatja be, ahol kulturális identitások ütközése alapjogi mérlegelés útján feloldható. Ezen túl azt a kérdést vizsgálja a kurzus, hogy az önazonosság igénye milyen módon fejezhető ki, védelmezhető és újítható meg.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
Esettanulmányok (fiktív szabályozási kérdések) elemzése.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A hallgatók ismerjék meg az alkotmányos identitás kérdésével kapcsolatos európai vitákat, és az európai kultúrát meghatározó vallások mai, társadalomformáló szerepét.
Az értékelés kritériuma:
Aktív részvétel
Az alkalmazott oktatási módszerek:
Csoportos megbeszélés, vita.
Kötelező irodalom:
J. H. H. Weiler: Keresztény Európa. Budapest, Szent István Társulat, 2006
Schanda Balázs: Keresztény kultúra - Állam és egyház - Vallásszabadság: Tanulmányok a vallásszabadság és az állami egyházjog köréből, Budapest Pázmány Press, 2022
Ajánlott irodalom:
Király Miklós: Európa keresztény gyökerei és az alkotmányos szerződés, Iustum Aequum Salutare II. 2006/3–4. 67–72.
Pünkösty András: Az Európai Unió és a vallás kapcsolatának egyes szempontjai. In: Szabó, Marcel; Láncos, Petra; Gyeney, Laura (szerk.) Uniós szakpolitikák,. Budapest,: Pázmány Press (2019) pp. 37-59.
Török Csaba: A kultúrák Lelke. Budapest, Új Ember Kiadó, 2013.
A tantárgy hozzájárulása a Képzési és kimeneti követelményekben meghatározott kompetenciaelemek elsajátításához:
A tárgy hozzájárul a jogi és államelméleti gondolkodás kulturális alapjainak megértéséhez. A hallgató megérti a témakör összefüggéseit, képessé válik szabályozási kérdések kulturális összefüggéseinek érzékelésére, képessé válik elvi kérdések újszerű megközelítésére, és új gyakorlati megoldások keresésére. A hallgatók autonóm és felelős módon világnézeti kérdésekben a párbeszéd kultúráját képviselhetik.
Tantárgy oktatója:
Dr. Schanda Balázs egyetemi tanár